Rólam

1992-ben születtem, 10 éves korom óta tanulok zenét. Tanulmányaimat klasszikus gitáron kezdtem Budaörsön a Leopold Mozart Zeneiskolában. A komolyzene mellett a könnyűzene is régóta érdekel, így szinte a kezdetektől elektromos gitáron is játszom. A tinédzserkori rockzenekarozós próbálkozások, majd a Műszaki Egyetemen eltöltött évek és végül egy eseménydús dániai tartózkodás után vált igazán komollyá a szándékom, hogy hivatásos zenész legyek. Köszönhetően annak, hogy mire ennek a döntésnek a meghozatalakor már a húszas éveim elején jártam, nagyon elszántan és célirányosan vetettem magam bele a zenébe, a gyakorlásba, felkészülésbe. Fontos állomások voltak Bartók Konzervatórium, majd a Zeneakadémia, de tanulságos volt a Kőbányai Zenei Stúdióban töltött évem is. Tanáraim közül Juhász Gábort és Gyémánt Bálintot emelném ki, mint rám legnagyobb hatást gyakorló pedagógusok.

A zenészi pályának köszönhetően rengeteg nagyszerű kollégát ismertem meg és volt lehetőségem olyan művészekkel együtt játszani, mint Dresch Mihály, László Attila, Borbély Mihály, Baló István, Benkő Róbert, Gyárfás István, Tátrai Tibor, Fekete-Kovács Kornél, Ávéd János, Tóth Viktor, Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Soweto Kinch, Hamid Drake, Antoine Pierre, Nicolas Thys.

A saját zenekaromon kívül (Cseh Péter Trio Gyányi Marcellel és Richter Ambrussal, Electric Bebop Band Budapest) jelenleg a Nagy Emma Quintet, a Mester Dániel Trio, a Tóth Viktor Skylark Metropolitan zenekarokban, valamint számos alkalmi formációban játszom.

Jazzgitár tanárként dolgozom továbbá a Bartók Konzervatóriumban, valamint az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskolában.

Shopping Basket